Köszöntöm Önt a Hídépítő Speciál nevében!

Az 1946-ban létrejött roncsemelő építésvezetőség, illetve a Vizi és Robbantási munkák építésvezetőség jogutódjaként 1991-ben alakult Társaságunk. Alapvető küldetése speciális tevékenységének jó szakmai színvonalon történő fenntartása, a partnerek korszerű igényeinek kielégítése.

Eszközeinkkel, de elsősorban felkészült, nagy tapasztalatú szakember csapatommal állok leendő illetve, meglévő partnereink rendelkezésére.

Folyamatosan szeretnénk megfelelni az elvárásoknak mind a saját magunk számára megfogalmazott, a munkánk minőségét szem előtt tartó szakmai elveink, mind pedig a magasabb szintű külső elvárások tekintetében.

2009-ben vettem át a cég vezetését édesapámtól, aki ennek a cégnek az alapító tagja is volt egyben. Hídépítő mérnökként a Hídépítő Zrt.-nél építésvezetőként eltöltött évek alatt komoly szakmai tapasztalatra tettem szert, amely jó alapot adott ahhoz, hogy újabb szakmai kihívásokkal nézzek szembe és külön öröm számomra, hogy egy igazán felkészült szakmai csapattal dolgozom együtt.

Meggyőződésem, hogy egy nagy hagyományú, erős szakmai gyökerekkel bíró Társaságként, - mint az eddigiekben is-, hasonlóan színvonalas, tartalmas és sikeres esztendők várnak ránk!

Társaságunk dolgozói nevében köszönöm, hogy megtisztel minket érdeklődésével, remélem, hogy mind a honlapunkon található információkkal, mind pedig szolgáltatásaink minőségével elégedett lesz.

Remélem Önt is partnereink között üdvözölhetem a közel jövőben!


Hlatky Réka
ügyvezető igazgató